Meghalt 23 évesen a fiú, aki 11 évesen Barack Obamával interjúzott
Damon Weaver gyerekként, 2009-ben készíthetett interjút az amerikai elnökkel, Joe Bident még alelnökként kérdezte.
Damon Weaver gyerekként, 2009-ben készíthetett interjút az amerikai elnökkel, Joe Bident még alelnökként kérdezte.
A houstoni férfit ugyan azóta letartóztatták, de a vele lévő tigrist napokig nem találták meg. Jó állapotban van, és hamarosan egy vadállatmenhelyre kerül.
A Tiger King című sorozat miatt világhírűvé vált Joe Exotic 22 éves büntetését tölti, de most azt kéri, szóljon valaki az érdekében Joe Bidennek, ha már Trump nem kegyelmezett meg neki.
Az évente a világ vezetőinek részvételével zajló Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia elnöke Európa és Amerika határozottabb fellépését sürgeti, hogy a demokrácia ne veszítsen a tekintélyuralommal szemben.
Még soha nem volt ilyen súlyos tűzpárbaj Providence-ben.
Egy vizsgálat szerin a 17 millió érintett fiatal szüleinek mindössze harmada szeretné beoltatni a gyerekét.
A wyomingi republikánus képviselő egyike volt azoknak, akik a volt amerikai elnökkel szembeni impeachment megindítását támogatták.
A Bloomberg értesülései szerint az amerikai kormány beleegyezett abba, hogy levegye a tiltólistájáról a Xiaomit.
Először Kubából jelentették azokat a különös eseteket, amikor amerikai diplomaták betegedtek meg titokzatos körülmények között, de a világban máshol is történtek hasonló incidensek, akadt olyan CIA-s tiszt, akit egy moszkvai szállodában ért mikrohullámú támadás, ezért gyanakszanak sokan az oroszokra. Miután a Fehér Ház két munkatársa is célpont lett, ma már a Pentagon is vizsgálódik.
Bo nem sokkal az után került hozzájuk, hogy beköltöztek a Fehér Házba.
A Washington Post több munkatársának telefonbeszélgetéseit megfigyeltette az előző adminisztráció.
A kemény munka és a minőségi termékek megszállottja volt a gyógyszercég-társalapító Charles Pfizer, aki tudott nem keserű pirulát csinálni, és gyára fő termékei között volt a Coca-Cola egyik alapanyaga, a penicillin és a merevedési zavarok elleni legismertebb szer is.
Az oroszok egyelőre másképp gondolják, nem tekintik az amerikai elnök londoni és brüsszeli látogatásának idejét a lehetséges orosz-amerikai csúcs elképzelhető időpontjának.
A volt elnök bejegyzéseket, képeket és videókat posztolhat az új oldalán, amelyeket a követők megoszthatnak a Twitteren és a Facebookon, ahol letiltották Trump fiókjait.
Egy sziklán tört ketté egy túlzsúfolt, valószínűleg embereket csempésző hajó, nagyjából harminc utassal rajta.
A film Japánban minden idők legnagyobb kasszasikere lett, de a globális bevétel is 440 millió dollár fölött jár.
53 éve nem volt példa rá, hogy vízben landoljon egy visszatérő űrhajós csapat éjszaka, ráadásul most Elon Musk cégének magángépével csapódtak a Mexikói-öböl habjaiba. Az űrhajósok és a torony egymással viccelődtek a visszaérkezés után.
A kertből korábban Melania Trump kérésére távolítottak el több fát és virágot.